A családomban nagy hagyománya van a társasjátékoknak. Minden generációt összehoztak az asztal felett, a nyári szünetekben a dédimamám mindig kapható volt a malmozásra, és nyaralni sem mentünk el egy doboz Ki nevet a végén? nélkül. Még ma is úgy fest számomra egy ideális szerda este, hogy összejövünk a barátokkal, és kipróbáljuk az újdonságokat. Mióta pedig felfedeztem a kooperációs játékokat, elképzelni sem tudok jobb kikapcsolódást egy izgalmas társas partinál. Megosztom veled is, hogy melyek nagy kedvenceim, amik mellől nehéz felállni.
Serdülőkoromban fedeztem fel, hogy miben áll Agatha Christie zsenialitása. A Tíz kicsi négerrel kezdtem, aztán utána egyből befaltam még vagy húsz könyvét. Imádtam a rejtélyeket, az érdekes karaktereket, és persze azt, hogy mindig az volt a gyilkos, akire sosem számítottam. Azon a karácsonyon kaptam a Jézuskától egy Cluedót, ami mind hangulatában, mind történetében megidézte kedvenc bűnügyi történeteimet. Az egyetlen problémám az volt ezzel a játékkal, hogy hamar rájöttem a megfelelő taktikára, innen pedig már túl könnyen nyertem azok ellen, akik először ültek le velem játszani. A Dixitbe is hamar beleszerettem, gyönyörűek a mesekönyvillusztráció-szerű kártyái, és érdekes a játékmenet is, ami függhet a kreativitásodtól vagy játékostársaid ismeretétől.
Tapasztalataim szerint egy parti Activity bármilyen társaságot képes felrázni. Egyetlen hátránya, hogy egy rosszul sikerült selyemhernyó rajz vagy egy félreértett mozdulatsor családokat, barátságokat és szerelmeket szakíthatnak szét – még akkor is, ha előzőleg, közös megegyezés alapján a dobozában hagyjuk a pontozó táblát.
Az Imagine az Activity kapcsolatbarát verziója. Nem kell beszélned, nem kell mutogatnod, és ami a legfontosabb – nem kell attól félned, hogy szürrealista rajzstílusod nem talál értő közönségre. Ebben a játékban átlátszó műanyag kártyákra nyomott ábrák mozgatásával írhatod körül a kitalálandó kifejezést, amire bárki rákérdezhet. A játékoban akárhányan részt vehettek, csak egy sima, egyszínű felületre lesz szükségetek, amin jól látszanak a kártyák, a játékidőt ti határozzátok meg.
A Tokió királyához hasonló játékkal még nem volt dolgom, de egyből belopta magát a szívembe. Jópofa, izgalmas és gyors. A 90-es évek rajzfilm- és képregényvilágát idézik meg a nagyváros felhőkarcolói között tomboló szörnyek.
A Tokió-öbölben megkezdődött a harc, szörny szörny ellen küzd, hogy kiderüljön, ki lesz a város királya. Válassz magadnak karaktert, dobj a kockákkal, és döntsd el, hogy pontszerzéssel vagy az ellenfeleid legyőzésével akarod megnyerni a játékot. Vásárolhatsz képességkártyákat is, amik segítségedre lesznek a küzdelemben. Hatan játszhattok egyszerre, de a kiegészítő csomaggal bővíthető is a játékosok száma. Egy kör nagyjából húsz perces, ezért viheted magaddal házibulikra, családi szülinapozásra vagy utazásra is.
Nem tagadom, hogy bármi, aminek köze van a Harry Potter könyvsorozathoz – kivéve a fanfiction minőségűre sikeredett nyolcadik részt, és a varázslényes tankönyv megfilmesítését – hisztérikus rajongást vált ki belőlem. A Hogwarts Battle azonban valóban zseniálisra sikerült.
A játék abszolút visszaadja a könyvek élményét. Harryvel, Hermionéval, Ronnal és Nevillel veheted fel a küzdelmet a válogatott gonosztevőkkel és magával Voldemorttal szemben, a végső csata éppen olyan kilátástalannak tűnik, mint a könyvsorozat utolsó fejezetiben. Használhatsz varázsigéket, mágikus tárgyakat és segítőket is toborozhatsz magad mellé. Kiválaszthatsz egy könyvet a sorozatból, de mind a hét rész kártyáival is játszhatsz egyszerre.
Szintén kooperációs játékról van szó, minden karakternek megvan a saját különleges képessége, amivel a társait segítheti. A roxforti csatát ketten vagy négyen vívhatjátok meg, és nehézségtől függően 30-60 percig tarthat.
Forrás: www.divany.hu